Szombat este kimegyek Pankáért és elfoglaljuk a Pink Palace-t. Reggel átcuccolunk a koliba, mivel a nővérem bőröndje csupa olyan cuccal van megtömve, amit nekem küldtek otthonról (pl.: 60 db csirkeszárny, aminek egy részét kénytelen voltam lefagyasztani…). Ezúton is köszönöm az otthoniaknak a gondoskodást. Szóval vasárnap, kezdésnek bedobunk egy jó drága teát a Malostranskán (Kis oldal) aztán fel a koleszba. Kipakolás után irány a város, séta a várnegyedben és végre láthatom a Szent Vitust belülről is. Mivel eddig mindig jó időben jártam Prágában, mindig kilométeres sorok álltak a dóm bejáratánál, mi pedig még sok mindent meg akartunk nézni, így kénytelen voltam lemondani róla. Kár volt. Kihagyhatatlan. Nem érdemes addig meghalni, amíg az ember ezt nem látta. Amíg ilyen ramaty itt az idő, igyekszem még párszor meglátogatni a dómot, mert egyszerűen elképesztő. Olyan részletes és annyi, de annyi különböző korszakból, teljesen más stílusban készült részlete van, amihez kódexet kéne mellékelni, mert csak abba férne bele az a rengeteg információ, amit ez az épület magában hordoz.

Nagy nehezen búcsút intünk a dómnak és lesétálunk egy szőlősön keresztül a folyópartra, ahol felkutatjuk a palotát, ahol a cseh parlament ülésezik. Sajnos a kertje zárva van, csak áprilisban nyit, pedig láttunk a várból egy furcsa, hatalmas, szürke falat (ami leginkább olyan, mint valamiféle halloween díszlet koponyákból kirakva). Így hát folytatjuk utunkat a Károly hídon át az óvárosba, azonban a Staroměstské náměsti (Óváros tér) előtt elfáradunk és beülünk a környéken egy „hot apple”-re (Panka teázik). Még nem sikerült egészen pontosan kideríteni, mik ezek a „hot gyümölcsitalok”, de melegek, gyümölcsösek és kissé fűszeresek. Jah, és elképesztően finomak. Hazafele megejtjük a nagybevásárlást a Billában. Azt hiszem, egy ideig nem kell kajára költenem…

Este visszamegyünk, immáron Emő társaságában a városba és beülünk kedvenc helyére a Hany Bany-ba, ahol megismerkedünk három cseh sráccal, akik bejárták Magyarországot, így van közös témánk. Sokáig beszélgetünk velünk, aztán hazavillamosozunk, és fáradtan, a másnapi izomlázról mit sem sejtve ágyba dőlünk.

Délben Pankával találkozunk a városban, megreggelizünk az egyetemen az U Platóna (avagy Platónnál) elnevezésű büfében, ahol mellesleg egész olcsón lehet ebédelni is. Cirkálás a városban, aztán nekem órára kell mennem. Óra után ebéd és a cirkálás folytatása. Felpattanunk a 17-es villamosra, ami a város keleti oldalán, a folyóparton megy végig. A villamos csak úgy száguld velünk, miután kiérünk a belvárosból. Hihetetlen, de bedőlt a kanyarban. Még sohasem utaztam olyan villamoson, ami bedől a kanyarban, de kívülről sem láttam még hasonlót. Azt sem tudtam, hogy ez lehetséges. Most láthattuk és tapasztalhattuk is.

Nekem este megint órára kell mennem, de utána találkozunk Panka barátaival, Jiřivel és Petrrel, és elmegyünk vacsizni. Rég volt ennyi kaja a tányéromon, pedig néha eszünk étteremben is. A három hatalmas húsból csak egy felet hagytam meg és egy kis krumplit, de azt hittem menten végem, annyira sokat ettünk. Jól fogok aludni. A srácok is nagyon jó fejek, és Petrrel kénytelen vagyok még csehül is kommunikálni, bár ő nagyon gyorsan beszél, így még edződnöm kell hozzá. Még akkor is tele vagyok, amikor visszaérek a Hvězdába.

Kedden megejtjük a szuvenír vásárlást és felrakom drága, egyetlen nővéremet a buszra. Míg ő utazik, én suliba megyek, este pedig megejtjük Emővel az első country táncóránkat. Erről még muszáj beszámolnom. Azt hittük tötyilötyi lesz a dolog, pedig fárasztó egy kicsit. Vicces volt és remek mozgás. Eleinte Emővel alkotunk egy párt, de aztán cserélünk egy fiú párral, hogy vegyesen legyünk. Aztán jön még egy lány (megjegyzem 20 perc késéssel), és én páratlanul maradok. Valamit gyorsan közöl velem a tanárnő, amiből csak keveset értek, így megjegyzem neki, hogy magyar vagyok és közölje kicsit lassabban, mert így nem értem. Közli lassabban, én meg arra gondolok, most mindenki hülyének néz, mert most sem értem. Sebaj, kiderül, hogy senki sem érti. Később érkezik még egy srác, megint párosan vagyunk. Úgy érzem, hangosabban kellett volna közölnöm a tényt, hogy magyar vagyok, és kicsit beszélek csehül, mert a párom folyton vicces megjegyzéseket fűz a tánchoz, én meg „aha, tak, jo” (aha, szóval, jó). Óra végén érkezik még valaki, így megint páratlanul vagyunk, ezért olyan táncot tanulunk, ahol egy srác mindig egyedül áll középen és a koreográfiában van egy rész, ahol azon kell versenyezniük, hogy legyen párjuk és ne maradjanak egyedül. Vicces. Nagyon. Melyik lány ne élvezné, hogy egyszerre többen szeretnék táncba vinni.