Reggel irány Prága, ahol csupán 2 órácskát töltünk, ami arra sajnos nem elég, hogy a város bármi újat mutasson, ezért inkább a Pivovarský Klubban pihenünk meg két utazás közt. Ide csak azért érkeztünk, hogy estére bevehessük Poděbrady-t, ami egy gyönyörű, icipici fürdőzőváros a cseh fővárostól keletre. Emő, akivel együtt töltöttem prágai ösztöndíjamat, most itt tanul nyári egyetemen. Úgy tűnt, még örül is a látogatásunknak. Mi is örültünk, hiszen eredetileg nem valószínű, hogy meglátogattuk volna ezt a giccses szóval élve „ékszerdobozt”, tekintve, hogy semmiféle különösebb rajongást nem mutatunk a fürdők iránt. De az ingyen szállás és a sörözés egy baráttal sokkal hívogatóbban hatott ránk. És megérte. A városka tényleg nem nagy. Érkezésünk estéjén végigsétáltunk az impozáns parkon, ami szökőkutakkal, szobrokkal, formára vágott bokrokkal édesgeti magához az idelátogatót. Egy-két sör a helyi vendéglátói egységekben, majd irány az ágy.
Másnap reggel egy közeli kávézóban reggelizzünk (nem mintha itt bármi bármitől messze lehetne). Ha nagy leszek, és sokat keresek, minden reggel ilyen reggelit fogyasztok majd el egy hasonló helyen. Persze Emő nem csak reggelizni vágyik ide, előreláthatóan olyan munkát keres majd, amit laptopján erről a helyről pompásan el tud végezni. Én szorítok neki, hogy összejöjjön.
Reggeli után megnézzük a főteret és a várat (utóbbiban foglal helyet a nyári egyetem), kalandozunk a kicsi utcácskákban. Még kora délután továbbállunk, sok még a néznivaló. Első állomásunk a kicsit délebbre fekvő Pardubice. Itt először a helyi sörgyár éttermében kötünk ki, ahol kellően megtömjük hasunkat és a kellő folyadékbevitelre is odafigyelünk (természetesen folyékony kenyér formájában), bár odakint zuhog az eső és a hőmérséklet sem hág a tetőfokára, szóval kiszáradástól nem kell tartanunk. Bejárjuk a németes óvárost a szögletes főtérrel, elsétálunk a várhoz, kalandozunk a régi utcácskákon. Mikor kellően elfáradtunk, újra vonatra szállunk és továbbállunk Hradec Králové-ba. Csehországban egyébként sokkal sűrűbb a vonathálózat, mint idehaza. A ki- és hazautazáson kívül mindenhova vonattal megyünk. Ráadásul két személy már egy csoportnak számít. Ha csoportban utaztok, minél messzebb mentek és minél többen, annál olcsóbb. Rövidtávra és két ember esetén is észrevehető a különbség.
Hradec Králové-ban ez esténk elsősorban szálláskereséssel telik, mivel a kiszemelt helyen nem kapták meg e-mailünket a foglalásról. Egész hamar találunk egy másik és olcsóbb helyet, ugyan kicsit kijjebb a városból, de sebaj. Másnap már kipihentebben vetjük bele magunkat a városnézésbe. Először persze egy helyi sörfőzdét látogatunk meg. Tulajdonosa, Rambousek úr, vasárnap délelőtt csak nekünk kinyitja büszkeségének ajtaját, pedig még csak nem is a közelben lakik. Ez a sörfőzdécske kb. 10 m2-t tesz ki. Megkóstoljuk a még nem teljesen kész gesztenyemézes sört, kapunk ajándék Primátort (szintén egy cseh sör, de nem a sörfőzde alkotása), címkéket, oklevelet, hogy itt jártunk, lefényképezkedünk a sörfőzőmesterrel, aki olyan, mint egy helyi sztár. A kicsi helység körös-körül van plakátozva a róla és más hírességekkel készült fotókkal és oklevelekkel. Elképesztő egy fazon.
Az icipici sörfőzde meglátogatása után természetesen a várost is megnézzük. Szintén kissé németes, de ez Csehországban igazán nem meglepő. Kiadós sétánk végén az éppen aktuális szabadtéri szoborkiállítást is megtekintjük a rakparton. Délután visszavonatozunk Pardubicébe, onnan pedig intercityvel száguldunk tovább Brno-ig (szó szerint) meg sem állva. Az intercity különlegessége, hogy itt nem kötelező helyjegyet váltani. Mi természetesen spórolunk ezen a nem feltétlenül elengedhetetlen kényelmi faktoron, de szerencsénkre így is kapunk nemdohányzó ülőhelyet. A morva fővárosban séta a dóm körül, szálláskeresés, majd sörözés pár csoporttárssal, akik előző este érkeztek az imént említett városba, hogy megkezdjék nyári egyetemi tanulmányaikat. Másnap bejárjuk a várost, megnézzük a legendás régi városházát (Staré Radnice), a zöldségpiacot (Zelený trh),stb… A közeli tavat is megnézzük, bár körbehajózni most nem érünk rá (a körút kb. 3 óra hosszú). Egy, ugyan Brnohoz tartozó, mégis az erdő túloldalán fekvő kis faluban ebédelünk (mit ne mondjak, derekasan megtömtük a hasunkat). Ebéd után visszazötyögünk a városba, ahol ismét találkozunk barátainkkal, majd könnyes búcsút ejtve elsétálunk a híres-neves Starobrno sörfőzdéhez és megállapítjuk, hogy nem hiába emlegetik oly gyakran ezt a nevet. Sajnos egy kis sörízű pihegés után vissza kell mennünk a belvárosba, mert hamarosan indul a buszunk haza, kedvenc magyar fővárosunkba.
