Reggel irány Prága, ahol csupán 2 órácskát töltünk, ami arra sajnos nem elég, hogy a város bármi újat mutasson, ezért inkább a Pivovarský Klubban pihenünk meg két utazás közt. Ide csak azért érkeztünk, hogy estére bevehessük Poděbrady-t, ami egy gyönyörű, icipici fürdőzőváros a cseh fővárostól keletre. Emő, akivel együtt töltöttem prágai ösztöndíjamat, most itt tanul nyári egyetemen. Úgy tűnt, még örül is a látogatásunknak. Mi is örültünk, hiszen eredetileg nem valószínű, hogy meglátogattuk volna ezt a giccses szóval élve „ékszerdobozt”, tekintve, hogy semmiféle különösebb rajongást nem mutatunk a fürdők iránt. De az ingyen szállás és a sörözés egy baráttal sokkal hívogatóbban hatott ránk. És megérte. A városka tényleg nem nagy. Érkezésünk estéjén végigsétáltunk az impozáns parkon, ami szökőkutakkal, szobrokkal, formára vágott bokrokkal édesgeti magához az idelátogatót. Egy-két sör a helyi vendéglátói egységekben, majd irány az ágy.

Másnap reggel egy közeli kávézóban reggelizzünk (nem mintha itt bármi bármitől messze lehetne). Ha nagy leszek, és sokat keresek, minden reggel ilyen reggelit fogyasztok majd el egy hasonló helyen. Persze Emő nem csak reggelizni vágyik ide, előreláthatóan olyan munkát keres majd, amit laptopján erről a helyről pompásan el tud végezni. Én szorítok neki, hogy összejöjjön.

Reggeli után megnézzük a főteret és a várat (utóbbiban foglal helyet a nyári egyetem), kalandozunk a kicsi utcácskákban. Még kora délután továbbállunk, sok még a néznivaló. Első állomásunk a kicsit délebbre fekvő Pardubice. Itt először a helyi sörgyár éttermében kötünk ki, ahol kellően megtömjük hasunkat és a kellő folyadékbevitelre is odafigyelünk (természetesen folyékony kenyér formájában), bár odakint zuhog az eső és a hőmérséklet sem hág a tetőfokára, szóval kiszáradástól nem kell tartanunk. Bejárjuk a németes óvárost a szögletes főtérrel, elsétálunk a várhoz, kalandozunk a régi utcácskákon. Mikor kellően elfáradtunk, újra vonatra szállunk és továbbállunk Hradec Králové-ba. Csehországban egyébként sokkal sűrűbb a vonathálózat, mint idehaza. A ki- és hazautazáson kívül mindenhova vonattal megyünk. Ráadásul két személy már egy csoportnak számít. Ha csoportban utaztok, minél messzebb mentek és minél többen, annál olcsóbb. Rövidtávra és két ember esetén is észrevehető a különbség.

Hradec Králové-ban ez esténk elsősorban szálláskereséssel telik, mivel a kiszemelt helyen nem kapták meg e-mailünket a foglalásról. Egész hamar találunk egy másik és olcsóbb helyet, ugyan kicsit kijjebb a városból, de sebaj. Másnap már kipihentebben vetjük bele magunkat a városnézésbe. Először persze egy helyi sörfőzdét látogatunk meg. Tulajdonosa, Rambousek úr, vasárnap délelőtt csak nekünk kinyitja büszkeségének ajtaját, pedig még csak nem is a közelben lakik. Ez a sörfőzdécske kb. 10 m2-t tesz ki. Megkóstoljuk a még nem teljesen kész gesztenyemézes sört, kapunk ajándék Primátort (szintén egy cseh sör, de nem a sörfőzde alkotása), címkéket, oklevelet, hogy itt jártunk, lefényképezkedünk a sörfőzőmesterrel, aki olyan, mint egy helyi sztár. A kicsi helység körös-körül van plakátozva a róla és más hírességekkel készült fotókkal és oklevelekkel. Elképesztő egy fazon.

Az icipici sörfőzde meglátogatása után természetesen a várost is megnézzük. Szintén kissé németes, de ez Csehországban igazán nem meglepő. Kiadós sétánk végén az éppen aktuális szabadtéri szoborkiállítást is megtekintjük a rakparton. Délután visszavonatozunk Pardubicébe, onnan pedig intercityvel száguldunk tovább Brno-ig (szó szerint) meg sem állva. Az intercity különlegessége, hogy itt nem kötelező helyjegyet váltani. Mi természetesen spórolunk ezen a nem feltétlenül elengedhetetlen kényelmi faktoron, de szerencsénkre így is kapunk nemdohányzó ülőhelyet. A morva fővárosban séta a dóm körül, szálláskeresés, majd sörözés pár csoporttárssal, akik előző este érkeztek az imént említett városba, hogy megkezdjék nyári egyetemi tanulmányaikat. Másnap bejárjuk a várost, megnézzük a legendás régi városházát (Staré Radnice), a zöldségpiacot (Zelený trh),stb…  A közeli tavat is megnézzük, bár körbehajózni most nem érünk rá (a körút kb. 3 óra hosszú).  Egy, ugyan Brnohoz tartozó, mégis az erdő túloldalán fekvő kis faluban ebédelünk (mit ne mondjak, derekasan megtömtük a hasunkat). Ebéd után visszazötyögünk a városba, ahol ismét találkozunk barátainkkal, majd könnyes búcsút ejtve elsétálunk a híres-neves Starobrno sörfőzdéhez és megállapítjuk, hogy nem hiába emlegetik oly gyakran ezt a nevet. Sajnos egy kis sörízű pihegés után vissza kell mennünk a belvárosba, mert hamarosan indul a buszunk haza, kedvenc magyar fővárosunkba.

Eseménydús hetünk van. Kiállítások, színház színházzal, mozi, cukrászda, piknik. Hétfőn Mucha kiállítással nyitjuk a hetet. Mucha a szecesszió nagy mestere. Többek közt festő és plakát művész. Cseh származása ellenére Párizsban is dolgozott, ahol városszerte az általa készített plakátok invitálták a nagyérdemű közönséget a Sarah Bernhardt főszereplésével színpadra vitt darabokra. Mucha művei igen eredetiek és kissé képregényhatású alakjaival igazán modernek hat, pedig a 19. és a 20.század fordulóján alkotott. Késői alkotásainak nagy része már szláv témájú, vagyis még érdekesebb számunkra. 

Kedden Saudekkel folytatjuk, aki egy 20. századi fotóművész. Képei kissé átdolgozottak, grafikus jellegűek és igencsak botrányosak. Némelyik műve még a 21.századi elszánt, modern gondolkodású múzeumlátogató számára is morbid, el sem tudom képzelni, hogy mit válthatott ki művészete a 70-es években. Saudek egyébként ma is él és alkot.
                                         

A kiállítás után a Fringe fesztivál keretein belül a 3 plusz 1 kávézóban nézzük meg a Mr. Brown című darabot. Ez egy egyszemélyes angol darab kevés beszéddel, röpke történésekkel és egy kevés improvizációval egy icikepicike teremben. Nekem például elkezd rezegni a telefonom az előadás közben. Anyu hív. Persze lenyomom. Az előadóművész morcosan néz felém torzonborz arcából az ajtó felé biccentve. Persze nem megyek sehova. Odajön, felkap. Aztán mégis visszaültet, de puszit kér, amit még meg is kap, majd csókot követel, de erről már sajnos le kell mondania. Ez csak egy volt a sok furcsaság közül, amiből összeállt az előadás.
Szerdán az egyetemen találkozom olasz csoporttársnőmmel Lucillával, vele csacsogunk csehül egyet az iparművészeti múzeum kávézójában. Csütörtökön a Světozor mozi híres cukrászdájában növeljük vércukorszintünket (én személy szerint répatortát majszolok), majd este szintén a Fringe fesztivál jóvóltából egy holland angol nyelvű stan up comedy-jét tekintjük meg Szásával (belorusz barátunkkal). Pénteken irány a Světozor mozi, ahol egy kissé elvont, nagyon cseh animációs filmet nézünk meg Emővel Kukyról a rószaszín játékmaciról (előzetes itt). Elnézést. Kuky állítása szerint ő nem rószaszín. Piros.
Ismét irány a Fringe, ezúttal a Human Jukebox című előadást tekintjük meg, avagy egy hihetetlen hanggal rendelkező hölgy danolását hallgatjuk egy huszita templomban mindenféle stílusban a Sex bombtól az operáig. A show végén pedig jön a várva vált kívánságműsor, vagyis a nézők által leadott zeneszámok részleteinek szünet nélküli éneklése. Elképesztő. Simán vált a rockról jazzre, majd operára. Utána vacsora a belvárosban, majd sörözés olasz csoporttársnőmmel Lucillával és morva barátjával, aki gyönyörűen és érthetően beszéli e csodás cseh nyelvet. Nem csak, hogy értjük, mit mond, szívesen válaszolunk rá csehül. Ahogy Emő mondani szokta, morva szakosok vagyunk, nem cseh.
Szombaton piknik a finnekkel és Emő vendégével Bálinttal (a piknik 2-kor kezdődik, mi oda is érünk fél 9-re...de a finnek még ott vannak, nem maradunk le semmiről). Vasárnap kavírnyázás és sörözés a városban. A Letnán ér minket a naplemente, ahonnan gyönyörű a prágai panoráma.Hétfőn még elnézünk a kortárs DOX múzeumba, ahol a rengeteg furcsaság közepette (pl.: az egyik teraszon találunk egy hajót, aminek a belsejében tengeri panorámás képeslapok vannak kiakasztva) megismerkedünk Jan Kaplický modern építész munkásságával. Utána egy káva latte és egy epres sajttorta társaságában Tittával csevegünk egy utolsót, majd elbúcsúzunk. De ha esetleg Finnországban járok... Persze, szólok! Este Vyšehrad a naplementében. Lassan a várostól is búcsút kell vennem.

Tegnap egy nemzetközi összejövetelen vettünk részt a folyosó egyik üres szobájában. Nagy volt a nyüzsi, elég sokan gyűltünk össze az icipici szobában. Találkoztunk egy cseh fiatalemberrel, aki igencsak meglepődött azon, hogy anyanyelvét igyekszünk elsajátítani. Nem értette, miért. Amíg mások beérik, a 'szeretjük a cseh irodalmat vagy a nyelvet' és az 'érdekesnek tartjuk a cseh kultúrát' agyon ismételt frázisokkal, addig ez a srác tovább értetlenkedett. Szerinte nincs semmi kapcsolat a 2 ország között, így az okát sem látja, miért lenne számunkra érdekes megtanulni ezt a nyelvet. Igazából, azt is nehéz volt elhitetni vele, hogy tényleg beszélünk (többé, de inkább kevésbé) csehül. Aztán végre kérdezett, valamit csehül, és - láss csodát - válaszoltunk rá. Miután, még mindig nem értette, mit kezdhetnénk a cseh nyelv elsajátításával, elmondtuk neki, hogy azt is szeretjük benne, hogy más szláv népekkel is tudunk kommunikálni. Ez sajnos a mi nyelvünkre nem jellemző. Például a szlovákokkal. Erre a reakció: de ti utáljátok a szlovákokat, nem? Húha. Lefagytunk egy pillanatra. Emő ügyesen reagált a hidegzuhanyra, megjegyezve, hogy a politikusok gyalázkodása ellenére a személyes kapcsolatok csak rajtunk múlnak. Úgy érzem, ez a probléma komolyabb, mint amennyi figyelmet mi szentelünk neki. Bár én otthon nem találkozom szlovákellenes megnyilatkozásokkal (lehet ez csak az én környezetemre jellemző, nem tudom), mégis mások úgy gondolják, így megy ez Magyarországon. Én úgy érzem, sajnos vagy szerencsére, de valószínűleg egyik megközelítés sem helytálló, ez a probléma Szlovákiában van inkább, mint hazánkban. Szlováktól már hallottam, hogy "jééé, ti nem is vagyok ördögök", vagyis a magyarok nem is olyan szörnyetegek, mint ahogy azt a szomszéd ország politikusai állítják, otthon viszont csak a felháborodást érzékelem, amit a szlovák politika vált ki belőlünk. És távolabb? Például, itt Prágában? Szerintem úgy gondolják, ha a szlovákok "utálnak" minket és igyekeznek ellehetetleníteni a szlovákiai magyarok életét, nyilván kölcsönkenyér visszajár, mi sem kedveljük őket különösebben. Van rá okunk, hogy haragudjunk. De nem a szlovák lakosságra, csupán a szlovák politikára. Demokrácia ide vagy oda, a politika nem egyenlő a nemzettel.

 

Szerdán bemegyek a suliba megírni a cseh vizsgámat. A tanárnő egy órát késik, nekem meg találkozóm lenne, de unalmas is lenne az élet, ha egyszerűen lehetne megszervezni az ember mindennapjait. Megint ez a fránya cinizmus, anyu biztos büszke rám. Szóval, megírom a vizsgát, egyedül, elhagyatva egy tanáriszobában, majd átsétálok egy másik terembe leadni. Aztán találkozó egy olasz csoporttársnőmmel, akivel teázunk egyet a közelben, és csehül csacsogunk. A szobatársam, Eszti is velünk tart. Kiderül, hogy bár egy csoportba járunk, teljesen más tesztet írattak velünk, és természetesen az enyém bizonyult nehezebbnek. Hát ez van, ezt kell szeretni. 6-kor már Emővel van találkánk az Andělen (funkcióját tekintve ez a prágai Moszkva tér, csak jóval szebb kivitelben). Villamosozunk egyet a hypermodern villinger vonalon, aztán szemerkélő esőben sétálunk haza erdőn, falun keresztül. Prága sokszínű vidék.
Csütörtökön a Cross Club-ba látogatunk el (lásd itt, az utolsó bekezdésben), ahonnan Esztivel még elugrunk egy sörre Honzával (Panka haverjával). Egész pontosan egy Pilsnerre. Honzával eddig 3-szor találkoztam és mindegyik alkalommal Pilsner Pub-ba mentünk, de a város 3 különböző pontjára.
Pénteken vásárlás a városban, egy-két ajándék a családnak, barátoknak és jómagunknak. Este kilátogatunk a sörfesztre is (a cikkemet itt olvashatjátok róla), és ínycsiklandozó málnás sörrel kényeztetjük fáradt, elnyűtt testünket (kis túlzással éltem e mondat megfogalmazásakor, de hát olykor-olykor elkap az alkotói hév).
Szombat délután kisétálok a Petřin lábához és a fűben, a napsütésben Menzelt olvasok. Igen, rendező, de ír is néha ezt-azt. Este Žižkovban sörözünk egyet és végre megnézzük a nemzeti színekkel kivilágított TV-tornyot is. Újabb pipa a "még mit szeretnék megnézni, mielőtt hazautazom" listámon.

Kedden délután találkozunk a Kampán (a Kampa Múzeum környéke a Malá Strana-n, vagyis a Kisoldalon) Sandrine testvérével, a francia Vincenttel és együtt meglátogatjuk a Károly híd 2010, majd pedig a homokszobor kiállítást a Letňany-ban (ami egy bevásárlóközpont a város szélén). Előbbi egy szabadtéri, számomra nem túl izgalmas kiállítás a híd történetéről egy két fotóval és jó sok rajzzal. Utóbbi egy bevásárlóközpont csalogató rendezvénye. 5 elég nagy homokszobrot építenek a boltok közé állatvilág témában. Afrika, Északi-sark, vízi világ, dzsungel és haszonállatok másai homokból. Van amelyiket épp  "farigcsálják", így Emő ki is kérdezi az egyik művészt. A kiállítás után Sandrine is csatlakozik hozzánk és irány a Letna, ahol kiülünk a metronóm elé csodálni Prága látképét. Aztán lesétálunk az Óvárosba és egy Emő választotta kis vendéglátói egységben (Konice) iszogatunk, eszegetünk. A pincér látva, hogy külföldiek vagyunk, megkérdezi, hogy angolul vagy csehül szeretnénk kommunikálni. Sandrine, aki még csak az elején jár a cseh nyelvtanulásnak, egyből rávágja, hogy csehül. Bátrak ezek a francia népek. Söritalunk elfogyasztása után, még egy jazzkoncertre is invitálnak bennünket, de fáradtságra és másnapi vizsgára hivatkozva inkább hazavillamosozunk. Hosszú, kellemes nap volt ez a mai.
 

Szombaton irány a Troja, amely egy gyönyörű barokk kastély a város északi részén a Moldva-kanyar fölött. A kastély lépcsősorán a szobrok az olimpiai Istenek győzelmét ábrázolják a Titánok felett. Hatalmas francia kert, szökőkút, labirintus (ami abszolút szabályos, így eltévedni nem lehet benne, de szépnek szép). Tűz a nap és mi egy fából készült hajóimitáción telepedünk le élvezni a napsugarakat. Nem sok a turista, ezt a helyet csak a szemfülesebbek fedezik fel, vagy akik már többször jártak a városban és a különlegesebb helyekre vadásznak. Nekem is ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán ezen a környéken jártam. Egyébként itt található az Állatkert és egy botanikus kert is. Az egész környék olyan, mintha nem is Prágában, hanem valahol Berlin külvárosában vagy valami nyaralófaluban lenne az idelátogató. Délután piknik Stromovkában Holešovicében, ami a Moldva-kanyarban elterülő liget. Utána a szomszédban a Vistavištěn, ami egy híres szabadtéri kiállítóhely, egy cseh együttes főleg gyerekeknek írt zenéje szórakoztat bennünket. Aztán irány a Česky Pivní Festival, azaz a Cseh Sörfesztivál. 35 sörfőzde, 4 sátor, amiből 3-ban élőkoncert, egyben pedig hokimeccs közvetítés szórakoztatja a vendégeket. Naplemente előtt frizbizés, majd további sörkóstolás.

Vasárnap vízibiciklizés a Moldván egy francia csapattal. Már régóta ki akartam próbálni, úgyhogy nagyon megörülök, amikor a többiek is kedvet kapnak hozzá. Napsütésen délutánon ringatózunk a Moldván, tekerünk a szigetek között és körbefényképezzük a rakpartot a vízről. A távolból egy cseh könnyűzenei koncert szűrődik át a vízen. Nagyszerű élmény, ha meleg időben jártok a cseh fővárosban, nem érdemes kihagyni. Prága egyébként is felpezsdült. Lépten-nyomon szabadtéri koncertekbe botlik az ember a tereken, szigeteken, parkokban. Választási kampányok, fesztiválok, egyéb rendezvények sora lepte el a várost.

Este a Cross Club-ba látogatunk el agy afrikai dobshowra. A dobok egy része lehet, tényleg afrikai, de a tagok és valahogy a zene sem tűnik annak. Talán az alapjai. Nagyon jó zenét játszanak, abszolút táncolható, néha kicsit 'drum and bass'-re emlékeztető stílussal. Nagyon élvezetes koncert. És a hely? Nah, az elképesztő. Sajnáljuk is, hogy eddig nem jártunk le. A termek belsőépítészetileg és díszletüket tekintve is nagyon eredetiek. Világító processzorokkal, színes fémmel, fogaskerekekkel, csövekkel bűvölik el az embert. A pincében a csocsószoba plafonján is áll egy asztal, amin mozognak a focisták. A teremben, ahova mi csüccsentünk cseh barátunkkal Michallal, varrógépek adták a világítást és varrógéptorony forgott díszítés gyanánt a sarokban. Kötelező koncertklub és táncolda.

Internet nincs, utas is csak alig. Legalább oda ülök, ahova szeretnék. Még az első két film is új, amit vetítenek. Persze utolsó film gyanánt leadják az Ugly Truth (Csúf igazság) c. egyszernézhető amerikai vígjátékot. Az alapötlete egyébként tetszik, de a kivitelezés hagy némi kivánni valót maga mögött. Az orangeways járatokon azonban erőszerettel vetítik (újíthatnának már a repertoáron).

Ezúttal csak fél órát pihenünk Pozsonyban, ami remek alkalmat ad arra, hogy cseh nyelvtudásom segítségével vásároljak egy kis elemózsiát a szlovák eladóktól.

És hogy milyen volt Budapest? Hamar hozzászoktam, hogy otthon vagyok. Sajnos nem sikerült mindent elintéznem, amit szerettem volna, főleg nem sikerült mindenkivel találkoznom. De nemsokára úgyis végleg is hazautazom. Addig bírjátok ki megismételhetetlenül szórakoztató társaságom nélkül.

Az állomáson pár "nagyonlaza" magyarral várakozom, akik persze hangosan káromkodva és részeget játszva várakoznak a buszra,kijelentve, hogy hadd szokják meg a többiek, ilyen lesz az egész útjuk. Csak remélni tudom, hogy nem látszik rajtam, hogy én is  ugyanonnan származom, bár nincs túl sok ember az állomáson. Mindenesetre jól kezdődik. 5 perccel indulás előtt be is áll a busz a kijelölt indulási pontra, persze már 20-25 perce áll Florncen. Indulás 10 perccel később. Szerencsére, az "oktatófilmet" nem játsszák le még egyszer, a busz ugyanis Berlinből jött. 30-45 perces megszakításokkal még aludni is tudok. Szomszédom eggyel előrébb ül, így egy másik arccal kettőnké a leghátsó ötös ülés. Pihenő Pozsonyban. 1 órás. Minden zárva (gondolom, mivel hajnali 4 van, de én személy szerint a buszban várakozom. Így történt az eset, hogy akad egy kis időm egy újabb bejegyzésre. Net nincs, persze még nem utaztam olyan orangeways járattal, amin a (hatalmas színes betűkkel a busz oldalán is feltüntetett) reklámnak megfelelően tényleg lett volna internet. Bár az említett reklám wifit hírdet. Az van. Net, nah csak az nincs benne. Én igyekeztem, de nyert a cseh buszcég...

Hajnalban kikukucskálva az ablakon mesebeli tájat fest a nap és a köd semmiben forgó szélmalmokkal.

Budapestre begurulva először az illat/szag, aztán persze a (Soproni reklám koptatta) sárga villamos és a magyar feliratok józanítanak ki álmomból. Édes otthon!

Prágában mindig van valami új (vagy régi, de számodra mégis valami újdonságot  tartogató) épület, városrész, park, műalkotás, akármi. Spontán sétáink során, hol egy kis faluban, hol egy erdőben vagy akár a nagyvárosban találjuk magunkat. Ez is Prága. Kicsit már unom a sok összehasonlítást, hogy jajj, bezzeg Prága tisztább, Prágában nincsenek csövesek, Prágában jobb a közbiztonság, a közlekedés...stb. Egyfelől így van. Másfelől viszont kicsit sem. Prágának is megvannak a saját erősségei (mint a tömegközlekedés) és hátrányai (mint a magukra hagyott csodaszép épületek). Legyünk aktuálisak és nézzük a dolgot diákszemmel. Az iskolai ügyintézés elég jó,  az egyetem saját információs központtal rendelkezik, bár a papírmunka és az önálló életet élő elektronikus rendszer itt is okoz problémákat. Az oktatás remek,  a tananyag sokkal használhatóbb, leszámítva, hogy cseh szakos diákként sem irodalom, sem nyelvészet, sem semmiféle szlavisztika órán (a nyelvi kurzusokat leszámítva) nem vehetünk részt. Szabadidőt tekintve az egyetem remek ingyenes lehetőségeket nyújt. Ha beszélsz csehül, meg is érted a kurzusleírást. A kollégiumban könnyen lehet ismerkedni, takarítanak, és 2-3 hetente az ágyneműt is kicserélheted, de nagyon drága és mindenért, amiért lehet, legombolnak rólad még pár koronát (ez a prágai turizmusra egyébként is jellemző). Az ügyintézés itt is gyors és igen segítőkészek, de csak csehül beszélnek. Hála az égnek cseh szakos vagyok (ritkán örülök ennek ennyire). És a szórakozás. Ha sörözni indulsz a barátaiddal, jobb és olcsóbb várost nem is találhatnál. Sörfőzdék, speckó söröket árusító sörözők, csapold magad asztalok...stb. Egyetemi szórakozóhelyek azonban nincsenek. Egy se. Sem pedig szabadtéri helyek. Igazán furcsa, hiszen sok itt az egyetemista és aktív a hallgatói élet.
A lényeg, hogy Prágát lehet szeretni, sőt rajongani érte, lehet benne csalódni is, de utálni... nem hiszem. Ahogy a 18-as villamos vonalán is olvashatjuk: Moje srdce bije pro Prahu (a szívem Prágáért dobog). De csak Budapest után.

Tudom, tudom, ritkábban írok. Ezért is állítottam össze egy röpke heti összefoglalót e forgalmas hetemről, hogy a kedves irántam érdeklődők pótolhassák a hetes kimaradást!

Hétfő
Megkapom az első prágai cseh tesztem eredményét. "A". Legyetek büszkék rám.
Kedd
Délelőtt falat mászunk Emővel, és megtanuljuk, hogy kell mászás közben bekötni magunkat a falra sorban elhelyezett hevederekbe. Elég izgi, mivel - ugyan biztosítva vagyunk - azért zuhanhatunk pár métert a levegőben, mielőtt a kötél megfogna.
Este Country, amin valamiért csak kevesen jelenünk meg, ezért valószínűleg ez volt egyben az utolsó is. Úgy tűnik, közeleg a szorgalmi időszak vége, és már beköszöntött a vizsgadrukk ideje.
Szerda
Este Emő születésnapjának megünneplése a Klub Újezdben, ami leginkább valami alteresebb italozóegységre hasonlít. A sör is olcsó, bár alapjáraton inkább koktélozós hely. Gyertya, édesség, jó hangulat.
Csütörtök
A nővérem a városban van. Átveszem a fincsi ételküldeményt anyutól, majd este irány egy speckó söröket árusító hely a belvárosban (U Medvídků). Emő és barátja, majd Panka barátai is csatlakoznak. Később továbbállunk egy "csapold magad a Pilsnert" helyre, ahol digitális kijelzőn mérik, hogy ki mennyit csapolt magának, és kivetítőn követhetjük számon, hogy az országban fellelhető összes hasonló helyen az asztalok mennyit fogyasztottak, sőt, hogy melyik asztal hányadik az összesített listában. Fél éjfélre kiszáguldok a kedvesért az autóbusz pályaudvarra, majd még visszanézünk egy sörre a többiekhez.
Péntek
Reggel suli, találkozó nővéremékkel, akiket elkalauzolok bevásárolni, hogy továbbállhassanak. Aztán a kolihoz közeli parkban élvezzük a napsütést. Ebéd, délután irány a Pivní Galerie (Sör Galéria), majd kedvenc sörfőzdém (U Bulovky). Vacsi után ruhástul elalvás... Elfáradtam.
Szombat
Tömeg a Miniatűr Múzeumnál, így lesétálunk a városba a várnegyeden keresztül. Megnézzük, hogy lehet vízibiciklit bérelni egy szigeten a Moldván, ahol rövid időre meg is pihenünk. Ebéd a belvárosban, séta Vyšehradban, ami elképesztően szép (furcsa, hogy még csak most jártam itt először). Szokásos tiszteletkör a Privní Pivní Tramvajban (= Első sör villamos) a Zlý Časyban (=Ördögi idők), hogy hódolhasson a sörkóstolásnak, aki akar (aki nem - estünkben én - az marad a kávénál, ami talán még a megtűrt italok sorába tartozik a hasonló sörkultuszú helyeken).
Vasárnap
A Valdštejn palota gyönyörű kertjét fedezzük fel (a cseh szenátus egyik székháza), ami mellett minden nap elmegyek, de csak áprilisban nyitott és valamilyen lehetetlen oknál fogva, még nem jártam be. A kert végében áll egy hatalmas szürke fal (műcseppkő), amire közelebbről szemrevételezve még inkább rácsodálkozunk. A falból mindenféle szörnyalakok vicsorognak ránk.
A Vencel téren ebédelünk egy kolbászos bódénál, majd Stromovkaban sétálunk egyet,  ami egy szépséges liget a kevésbé szépséges Holešovicében (ami a Moldva-kanyarban elterülő városrész). Végül, mint mindig, most is a Pivovarský Klubban (Sörös Klub) kötünk ki, hogy aztán könnyes búcsút véve, megint feltegyem a kedvest a Budapest felé száguldó buszra. Unom már ezt a részt...

Képek:

Délután Esztivel három franciával megyünk piknikezni. Hét ágra süt a nap. Petřinbe tartunk, ahol egy nagy, zöld parkos részen letelepedünk és kinyújtózunk a napon. Francia sajtokat kóstolunk vagy éppen sárgadinnyét (utóbbival én nem élek), amit gránátalmás mattonival öblítek le. Megvitatjuk, milyenek a magyar és a francia étkezési szokások. Kellemes, halk zsivaj vesz körül minket, amire jó egy kicsit elpilledni a friss füvön. Órákig élvezzük a napsütést. Az egyik padon egy párocska élvezi egymás társaságát. Becsukom a szemem, majd, amikor ismét felnézek, egy nagymama ül unokájával a pár helyén. Biztos vagyok benne, hogy a nagymama is volt szerelmes és az unokája is lesz az egyszer. Érdekes életkép...

Miután kicsit sikerül gatyába ráznunk magunkat, ketté válik a csapat és mi lesétálunk a hegyről, meg-megállva a tavacskáknál, vízesésnél. Találunk egy apró, gyönyörű templomot is, amit épp felújítanak. Fából építették és körbelengi az öreg faillat. Találunk egy négyszemélyes fahintát is, megpihenünk benne. Aztán besétálunk a városba, majd Esztivel hazavillamosozunk. Jégkrémmel zárjuk a délutáni kirándulást (bár már este van mire hazaérünk). Tökéletes egy szombat délután!

Csütörtökön érkezik Zsolt, majd másnap reggel tovább állunk Berlinbe, és ott töltjük a hétvégét. Itt él ugyanis egy magyar barátnőm, őt látogatjuk meg, és persze a várost is.  Berlinre természetesen egy hét sem lenne elég, hatalmas, rengeteg látnivalóval. Inkább a benyomásaimat és a kedvenc élményeimet osztom meg Veletek, mivel, ha kíváncsiak vagytok a német fővárosra, talán jobb útikönyvet is találtok nálam.

Berlin a második világháború okozta bombázásoknak "köszönhetően" telis tele van óriási, üres terekkel, melyeknek közepén hatalmas és egyben méltóságteljes épületek emelkednek. Legalábbis a belvárosban, mivel itt sok helyen nem építették be újra a várost. Egyébként rengeteg a holokauszt emlékmű és városszerte fellelhető a Berlini fal egy-egy rövidebb szakasza. Egyes képeslapkhoz kis zacskó Berlinifal-darabot és vásárolhat az izgága turista. Néhol megmaradt az eredeti fal, néhol csak a helyét jelzik, ahol rengeteget olvashatunk az itt történtekről. Számomra a két legmegdöbbentőbb itt feltűntetett információ a következő: először is az egyik fal mentén elhelyezett táblán pontos dátumra visszavezetve olvashatjuk végig kik jutottak át a falon és kik adták életüket cserébe csupán  merész probálkozásukért. 180 ember lelte itt halálát egészen '89-ig. Ekkor én már 2 éves voltam és (szerencsére) mit sem észleltem abból, ahogy a világ kifordult önmagából. A másik történet egy templomról szól, melyet felrobbantottak, mert éppen a halálsáv közepén állt, és nem lehetett tőle rendesen célozni. Egy egyszerű bumm és eldőlt. Látványnak kicsit vidámabb, mégis hasonlóan elképesztő a Vilmos császár templomát ért bombatámadás, mely levitte a fél tornyot és a mai napig bandzsán kacsint a városlakókra.

Nekem igazából jobban tetszik a bolhapiac, a török negyed, a város szélét uraló kisvárosi hangulat, a sok-sok biciklis, az emeletes, sárga busz, a hihetetlen metró- és vasúthálózat. Berlin különböző negyediben abszolút eltérő élet folyik. Egységesnek kicsit sem mondható, ami persze Prága után méginkább szembetűnő. Igyekszünk minél többet látni és lehetőleg minél rövidebb időt szánni az útikönyvekben túldicsőített  turistalátványosságokra. A currys kolbász és a remek német sörök mellett mi is lassítunk a tempón. Ami számomra elviselhetetlen az a német édesség-imádat. Én igen édesszájú vagyok, de amikor beleharapok a "disznófül"-nek keresztelt német péksüteménybe, a szám összeragad a tömény cukormáztól, a vércukor szintem az egekbe szökell és csak rágok és rágok várva, hogy mikor lesz már vége. Huh... És ez egy natúr péksütemény, "csak" cukormáz van rajtva. Sörből a csokis, ami egy belga példány és egy kaktuszfügés jegyezhető a legfurábbnak.

Képek:
 

Falmászás! Végre! Eleve úgy érkeztem ebbe az országba, hogy nah, majd most, folyton eljárok falatmászni. Lassan két hónapja vagyunk itt, de valahogy még nem szántuk rá magunkat, hogy elmenjünk. Mivel ingyen szerettük volna Emővel újraéleszteni régi hobbinkat, így inkább megmaradva egyetem keretein belül. Csakhogy egyik időpont sem volt illeszkedett az órarendünkbe, aztán pedig lemaradtunk a jelentkezésről, mivel Emő nem tudta, hogy van csehül a mászás, én meg nem vettem a fáradtságot, hogy esetleg magam is utánanézzek. A lényeg, hogy fogjuk magunkat kedden délelőtt és 1 óra késéssel meg is érkezünk az óra helyszínére egy squashparkba (képek a linkre kattintva). Megkérdezzük a sármos, fiatal tanár úrat, csatlakozhatunk-e a kurzushoz. A válasz igen, így gyorsan átöltözünk és kipróbáljuk a helyet. Ami nagyszerű. Sokkal mennőbb, mint az építész kollégium sufnija (nem meglepő módon). Nem részletezem milyen, mert, akit nem érdekel a falmászás, azt úgysem érdekli, a haladók meg biztos voltak hasonlóan jó helyen. Ráadásul ez csak egy az ezer hely közül. Remek, remek!

Este Country óránk van, ami után beülünk cseh csoporttársainkkal egy sörre. Egész pontosan egy 'Kocour'-ra (kandúr), ami a Tlustá Koala (Kövér Koala) specialítása. A sörszakértők méltán lehetnek rám büszkék, magam választok az italkínálatból. Egyik csoporttársunkkal, egy raszta lánnyal már összebarátkoztunk, majd egy srác is megkérdezi, hogy beszélünk-e németül. Mondjuk, hogy nem. A cseh lány felvilágosítja, hogy beszélhet velünk csehül. Épp megjegyzem Emőnek, hogy kicsit idegesítő, hogy ilyen csodabogárnak néznek minket és, hogy tuti olyanok vagyunk, mint otthon az ukrán ikrek a cseh kurzuson. Törik a magyart, mindig együtt lógnak (mondjuk mi elég nyitottak vagyunk) és valahogy mindig kicsit kívülállónak tűnnek. Erre odaül egy másik lány (aki a találkozót szervezte), és megkérdezi, hogy "ti erasmusosok vagytok?". Válasz: valami hasonló. "És akkor ti Ukrajnából jöttetek". Hm... Majdnem. Magyarországról...

Pénteken fél délben találka egy otthoni csoporttárssal és barátaival, majd irány az autóbusz állomás, ahol összeszedem anyut és barátnőjét. Nem viccelek, anyum egy hatalmas táska élelemmel felszerelve érkezik: szalonna, füstölt afrikai harcsa, kolbász, magyar édességek, zöldség, gyümölcs…stb. Elképesztő. A szülők mindig azt gondolják, a gyerek biztos éhezik a táborban. De akkor meg miért küldik el őket? Remélem egyszer a saját bőrömön tapasztalva én is megtudom.

Péntek este még elugrunk Žižkovba a finn lányokkal és még pár csoporttárssal sörözni (Emő és Eszter csoportjából), majd még táncolni is átugrunk egy szomszédos helyre. Nem kell aggódni, nem mászkálunk éjjel egyedül a városban. Az ukrán fiú és az éjszakai villamos hazáig kísérnek minket.

Anyuékat igyekszem olyan helyekre kalauzolni, amerre még nem jártak. Persze azért érintünk egy-két helyet az óvárosban is (de, csak mert lehetetlen kikerülni őket). Finomakat eszünk és, ha esik, kávézunk, ha süt a nap, talpalunk a városban és mesélek sokat, őket meg pletyiznek sokat. Vásárolgatunk is, mert az anyuékkal elkerülhetetlen. Hát, nem bánom. Legyen. Meg lehet győzni engem is, főleg ha lesz számomra is vásárfia. Azt hiszem, azért elég kiadósra sikerült ez a másfél nap, és egész sok mindent sikerült megmutatnom az itteni életemből. Merthogy szeretek itt lenni. Nagyon.

Vasárnap megint összefutok a már fent említett csoporttárssal és a hozzá tartozó bandával egy búcsú sörre. Most már kéne egy pihentető nap is, de holnap suli, szóval ezzel még várnom kell…

Vasárnap reggel megint irány a vár, hátha meg tudjuk nézni a dómot is (mert előző nap persze hihetetlen sor volt). Nincs szerencsénk, mise van. Lesétálunk a Malostranskára a folyópartra, majd felsétálunk a Metronómhoz. Előtte egy parkban találunk egy négyszemélyes hintát, abban ringatózva élvezzük a napfényt. A Metronóm után Žižkovba vesszük az irányt, előtte a rakparton sétálva kicsit. Žižkovi séta természetesen a TV-torony megcsodálásával egybekötve (nem tudom, említettem-e már, de ez a kedvenc városrészem). Vissza a várhoz, ahol látva a sok turistát, inkább a Královský Letohradek (Királyi nyári váracska) kertjében csodálkozunk rá a tavaszra, ami egyre-egyre közelít, féllábbal már Prágában van. Visszaérve a koliba már nagyon fáradt vagyok, míg a lányok elszürcsölnek egy hagymalevest, addig én táskástúl elalszom az ágyon, de aztán fokhagymássajtos tésztát rittyentek nekik tejföllel felszolgálva. Kis pihenő után találkozunk a városban (mert a lányok elugranak venni egy-két szuvenírt otthonra, mi pedig szavazni a nagykövetségre, mivel külföldről egy héttel korábban kell). Átvergődünk a tömött Károly hídon, majd csatlakozunk a fiúkhoz, akik épp valami speckó helyet keresnek sörpusztítás céljából. Végül a Zlý časy-ban kötünk ki, többek között gesztenyemézes söritalt szürcsölgetve. Későn érünk haza, de megéri.

Hétfőn reggel kicsit lazábban kezdjük a napot, például végre kialusszuk magunkat. Délelőtt vásárlás a közeli Billában, a lányok még kiegészítik a suvenírcsomagot pár üveg sörrel, csokival és persze sajttal. Forró gyümölcsital a hospůdkában. 2-kor indulnak a fiúk a városba, mivel 4-kor indul a buszuk, de még pár sört legúrítanának (hm... férfiak). Így én velük tartok, míg a csajok összepakolnak. A pár sör idő hiányában csupán egyre redukálódik. Fiúk a buszon, vissza a csajokhoz. Találkozó az egyetemnél, knédli marhapörkölttel. Utána Holešovicébe villamosozunk, hogy megkeressük David Černý híres-neves Entrópa című kollázsát. Címünk nincs, csak azt tudjuk, hol kell leszállni és mi a galéria neve, ahol elhelyezték. Méretéből adódóan valószínűleg szabadtéren van elhelyezve. Megkérdezem először valami lakatüzletben, merre lehet ez a műkincs, de csak bambulnak rám, majd megemlítik, hogy 500 méterre van egy galéria. Megtaláljuk, csupán a Nemzeti Galériáról van szó. Megkérdezzük egy boltban, bambulás és mutogatás a galéria felé. Megkérdezünk egy járókelőt, kevesebb bambulás, több mutogatás. Megpillantunk a galéria egyik ajtaján egy felíratot, mely szerint az ajtó mögött a kulturális minisztériumot találjuk. Megkérdezzük, majd egy kis értetlenkedés után, elmondják, merre kell menni. Három villamos-megállóval odébb egy boltban megkérdezünk pár ázsiait. Semmi. Bemegyünk egy icipici kávézóba, ahol a csapos mind a négy vendéget egyenként megkérdezi. Hihetetlenül kedvesek, de nem tudnak segíteni. Nagylevegő és bemegyünk még egy hotelbe is, majd a portánál közli a bácsi, hogy "ó ez nagyon egyszerű, az első utca jobbra". Megtaláljuk a galériát, ami nem meglepő módon zárva tart Húsvét hétfőn. Az oldalsó bejáraton Fanni mégis benyit és - láss csodát - megvan! Kijön a portás egy kutyussal és szól, hogy zárva vannak. Azért vetünk egy pillantást a műre, majd elégedetten (de nem túl elégedetten) távozunk.

Fél éjfélkor felteszem a lányokat is a buszra és visszahuppanok a prágai hétköznapokba.

Csütörtök este mezinárodní (nemzetközi) vacsora Michalnál, csehekkel, franciákkal. Ugyan másfél óra késéssel érkezünk meg, épp az előételnél tartanak. Ez persze csak akkor válik számunkra világossá, amikor a tésztasaláta után megérkezik a tepsis krumpli az egészben megsütött csirkével. Deszertnek sárgadinnye sonkával és francia gyümölcstorta. Talán fél egy körül kerülök ágyba, majd 5-kor kelek, hogy fél 7-re kimenjek a lányokért Florencre, amit sikeresen teljesítek, bár kissé elfog az aggodalom, amikor a buszpályaudvar kijelzőjén nincs egyetlenegy budapesti járat sem feltüntetve. Most már tudom, hogy nem minden busz van kiírva. Ölelkezés, puszilkodás, majd irány a kollégium. Szállásfoglalás, majd nulla pihenés után irány a várnegyed és a Jana Palacha náměstí (Jan Palach tér), ahol a sulim van. Ebéd a kolikocsmában, délutáni pihenő, majd újra talpon vagyunk, Károly híd, Óváros és végül a Fabio Fest. Ez egy kultúrális fesztivál koncertekkel, filmvetítésekkel, ahol kubai zenét hallgatunk és Straroprament szürcsölünk és mivel, mi már annyira népszerűek vagyunk, összefutunk cseh, spanyol, olasz ismerősökkel.

Szombaton, nem sok alvás után pihentető villamosozáson veszünk részt Barrandovba (dél-nyugat Prága) indulva. Reggeli gyanánt (csak úgy magyarosan) lángost eszünk. Vencel tér meg nézelődés a sétautcákban, majd találkozó a fiúkkal (ami Zsoltot és egy haverját takarja) a Národní třídán, hogy ellátogassunk az U Bulovkyba, hogy a lányok igazi házisört szürcsöljenek a nákladaný hermelin (pácolt sajt) mellé. Otthon vacsi, aztán sörözés meg csocsó a kolikocsmában.
 

Folyt. köv.

(Kép by Fanni)
 

Jüzli fáradt, nagyon, egy hosszú hétvégével a háta mögött. Ígéri beszámol majd róla, addig is - így az utolsó pillanatban - Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Vasárnapi kirándulás Petřinben. Résztvevők: egy lengyel, egy német, egy belorusz és a francia barátnője, valamint három magyar. Bizony, bizony el sem tudnátok képzelni, mennyire fárasztó 3-4 órán át három nyelven felváltva beszélni. A lengyel és a belorusz srác magyarul tanulnak, így gyakorlunk velük, de a csapat egyébként csehül társalog, kivéve a francia lányt, akivel angolra kell váltani (vagy franciára, de ez már nekem is sok…). Szóval egy jó 4 órás nyelvi szemináriumon veszünk részt. Hol esik, hol vakít a nap, de a lényeg, hogy nagyszerűen érezzük magunkat. A kirándulás remek, a Strahov környékén járunk (Strahov egy hatalmas kollégium), ahol tavaly tavasszal megszálltunk a csoporttársakkal, így megrohannak az emlékek is. Felsétálunk a prágai Eiffel-toronyba, ami egy kilátó. Elképesztő látvány. Egyik oldalon süt a nap, a másikon zuhog az eső. A tavasz szeszélyesen köszönt be Prágába. Békakutatás egy kis tóban, felírat a fákon: „Pozor žáby” (Vigyázat, békák!), végül ebéd helyett vacsora az Eisteinben. Itt kultúrája van ám az ISIC-nek (azaz a nemzetközi diáknak), így 4 adag ételhez, 4 másikat ingyen kapunk a diákunkra hivatkozva. A helyi diáknak viszont nincs súlya… Meglepő.

Este fáradtan érünk haza. El sem tudjátok képzelni, mennyire fárasztó ennyi nyelven kommunikálni és ennyi infóval egyszerre megbirkózni. De még nincs vége a napnak, kis pihenés után visszamegyünk a városba és a Hany Banyban találkozunk Michaellel, valamint cseh barátaival, akik nagy érdeklődéssel faggatnak minket anyanyelvükkel és a magyar nyelvvel kapcsolatban. Megérkezik Minna, Emő csoporttársa, akivel egy izlandi filmet mennek megnézni, én pedig kimerülten hazavillamosozom.

Hétfőn kávézás Luiszal (Spanyolországból) és Lucillával (Olaszországból) két csehóra között. Csehül beszélgetünk, és mellé kézzel-lábbal mutogatunk, mivel nekik döcögősebben megy a cseh (nem mintha én folyékonyan és tisztán, érthetően beszélnék, de a szókincsem, köszönhetően a cseh szaknak, kicsit jobban áll). Vicces, de nagyon jól szórakozunk. Luis még a szlovák-magyar nemzetiségi problémát is felhozza. Nekem új, hogy erről nyugat-európai emberek is tudnak. Luis faggat a Balatonról és azt is megkérdezi, milyen a magyar Viseghrad. Lucilla járt már Budapesten, de csak annyira emlékszik „utca” és „egészségedre” (utóbbi kis segítséggel ugrik be), Luis pedig az „almát” ismeri. Luissal együtt lesz a következő óránk is, így addig is beszélünk, míg átérünk a másik épületbe. Azt hiszem ma is sokat sikerült gyakorolnom. Csak így tovább!

El kéne intézni a rendőrséget. Bizony, bizony, elvileg az érkezésünktől számított harminc napon belül be kell jelenteni jelenlétünket a cseh fővárosban. Persze mi addig halogattuk a dolgot, amíg kicsúsztunk az időből, és most rettegünk a kitoloncolástól (na jó, ez enyhe túlzás). Szóval hétfőn már megpróbálkoztunk a rendőrséggel, de nem sokkal zárás előtt értünk oda, és nem találtuk meg a megfelelő irodát. Ma újra megpróbáljuk. Megint zárt ajtókra lelünk az EU tagországok felirat mögött. A harmadik világ országaiból érkezőknél hihetetlen sor kacskaringózik, de Emő ügyesen elkavírnyázik közöttük, és szerez nekünk egy segítőkész rendőrt, aki átkísér minket az épület másik oldalán lévő bejárathoz egy teljesen üres váróterembe. Végre jó helyen vagyunk, megkérdezik, hol lakunk. Válasz: Praha 6 (avagy a 6. kerületben). Amikor hozzátesszük, hogy a kolej Hvězdában, a nő azt feleli, nem kell intéznünk semmit, a kollégiumok és a hotelek lejelentik lakóikat. Remek. Erről nekünk miért nem szóltak? És miért nem közölték a levélben, amiben ki volt fejtve, hogy be kell mennünk a rendőrségre és, amelyhez mellékelték a kollégiumra jogosultságot igazoló papírt…

Ha már Žižkovban járunk, hétágra süt a nap és a lányok még nem látták a híres žižkovi TV-tornyot, úgy döntünk, maradunk kicsit. Ebéd egy kínaiban (eleinte nem vagyok túl bizakodó, még erősen él bennem a legutóbbi prágai kínaiban töltött mirelit ebédem emléke). A csalódás kellemes, a kaja friss. Teli hassal irány a TV-torony. Egyik utcából áttérve a másikba teljesen megváltozik a környezet. Budapesti viszonylatban mintha hirtelen, minden átvezetés nélkül, átérnénk a 8. kerültből a várnegyedbe (azt hiszem említettem már régebbi bejegyzéseim valamelyikében hasonlót). Találunk útközben egy Bohemian Retro boltot, ahol hülyéskedünk egy sort, nézelődünk egy órát, Emő vesz is egy fölsőt, majd vidáman távozunk. Fényképezés. Wow, végre a Tv-torony a David Černý babákkal. Még a kínainál Emő látott valami emlékművet egy hegytetőn, így még oda is felsétálunk. A kilátás eszméletlen, szikrázó napsütés, bolondos „szobrokat utánzunk fotók”. Séta lefelé, az új vasút megcsodálása, majd haza villamossal. Jó volt. Kellemes kimerültség.

Este Emővel kinézünk a húsvéti folyosó-bulira. Semmi kül, nagy ricsaj, ismeretlen emberek, de azért igyekszünk szocializálódni. A zajtól úgysem tudnánk aludni. Amit érdemes említeni, itt ismerjük meg a pozsonyi szlovák srácot, aki egész sok mindent tud magyarul (amit természetes be is mutat nekünk), és import tokajit vedel, mert elmondása szerint, nincs jobb annál. Fél 1 körül az mp3 lejátszómat felhangosítva (hogy elnyomja a ricsajt) álomba szenderülök, hogy másnap reggel frissen, üdén mehessek kedvenc filozófiaórámra. Sajnos reggel kiderül, hogy nagypéntek miatt elmarad a következő óra, aztán a tanár nem lesz, aztán és megyek Berlinbe… Pedig tényleg élvezem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy péntek reggel bejárok rá.

Új képek: 

Szalámis szendvics vacsira, deszertnek mogyorókrémes-banános gofri, majd séta a közeli parkban Szásával, új belorusz barátunkkal csehül/magyarul csevegve. Prága...

A tavasz végre megérkezik Prágába. Már nagyon vártuk. Süt a nap, le a télikabáttal, le a vastag kesztyűvel, sállal, sapkával. Ráadásul este a kedves is megérkezik.

Pénteken Žižkovban barangolunk egy jót. Itt nem nagyon találkozni turistákkal, pedig nagyon csinos része a városnak, és a belvároshoz is közel van.  Megnézzük a híres TV-tornyot, melyen valamilyen bohém okból kifolyólag hatalmas fém csecsemőszobrok négykézláb mászkálnak. Persze, nem a szó szoros értelmében. A babák nem mozognak, a többi stimmel. Ebéd a környéken egy kis kocsmában, ahol az antik díszlet a plafonra zsúfolódott. Helytakarékosság szempontjából nem utolsó az ötlet. Esti séta a várban, már nem kell fagyoskodni, éjjel is lehet sétálni. Sör a Malostranská mellett a Svejkben (nem mintha nem minden második hely a híres regényhősről lenne elnevezve).

Szombaton irány a Metronóm, de előtte egy padra szegezett reklám hatására meglátogatjuk a parasztpiacot a Dejvickán. Nem nagy szám, nem is töltünk túl sok időt a vásárban, csak amíg medovinát kóstolunk. Nah, ezek után tényleg irány a Metronóm, amit a város nyugati partján a belvárossal szemben helyeztek el egy „hegyre”, Európa legnagyobb Sztálin-szobrának helyére. A Metronóm sem piskóta, de látványa valószínűleg kevésbé megdöbbentő. A kötelező városkép-fényképek ellövése után felpattanunk egy 17-es villamosra és döcögünk a folyó keleti partján egészen a város déli széléig, ahol egy rémes lakótelepen találjuk magunkat. Tényleg nagyon csúf az a hely, pedig egy lakótelepnek nem kötelező rondának lennie, de ez az volt és még egy kicsit mocskos és elhagyatott is. Amikor végre sikerül lelépni ebből a szürke, borongós környezetből, nekiindulunk ebédet keresni. Szépet túrázunk, mire sikerül természetesen az óvárosban az egyetem mellett találnunk egy helyet, miután céloztam rá pár alkalommal, hogy ennyi energia befektetéssel, akár errefele is kereshetnénk helyet, tekintve, hogy erre ismerős is vagyok… A lényeg, hogy teli hassal folytatjuk utunkat az U Bulovky-ba (ahol a kedvenc búzasöröm csapolják), majd a Zlý Časy-ba, ahol egy pohár sör társaságában megvárom míg a híres-neves Komlókutató legurítja a 16 féle csapoltsör-kínálat negyedét. Hála az égnek, csak a negyedét. Este érünk haza, így ez a nap is elszaladt. Vasárnap gyors ebéd és séta a Národní třídán és a Vencel téren, pihenő Florenc mellett a Pivovarský klubban, aztán a kedves hazarobog. Már megint.

Új képek:

Szombat este kimegyek Pankáért és elfoglaljuk a Pink Palace-t. Reggel átcuccolunk a koliba, mivel a nővérem bőröndje csupa olyan cuccal van megtömve, amit nekem küldtek otthonról (pl.: 60 db csirkeszárny, aminek egy részét kénytelen voltam lefagyasztani…). Ezúton is köszönöm az otthoniaknak a gondoskodást. Szóval vasárnap, kezdésnek bedobunk egy jó drága teát a Malostranskán (Kis oldal) aztán fel a koleszba. Kipakolás után irány a város, séta a várnegyedben és végre láthatom a Szent Vitust belülről is. Mivel eddig mindig jó időben jártam Prágában, mindig kilométeres sorok álltak a dóm bejáratánál, mi pedig még sok mindent meg akartunk nézni, így kénytelen voltam lemondani róla. Kár volt. Kihagyhatatlan. Nem érdemes addig meghalni, amíg az ember ezt nem látta. Amíg ilyen ramaty itt az idő, igyekszem még párszor meglátogatni a dómot, mert egyszerűen elképesztő. Olyan részletes és annyi, de annyi különböző korszakból, teljesen más stílusban készült részlete van, amihez kódexet kéne mellékelni, mert csak abba férne bele az a rengeteg információ, amit ez az épület magában hordoz.

Nagy nehezen búcsút intünk a dómnak és lesétálunk egy szőlősön keresztül a folyópartra, ahol felkutatjuk a palotát, ahol a cseh parlament ülésezik. Sajnos a kertje zárva van, csak áprilisban nyit, pedig láttunk a várból egy furcsa, hatalmas, szürke falat (ami leginkább olyan, mint valamiféle halloween díszlet koponyákból kirakva). Így hát folytatjuk utunkat a Károly hídon át az óvárosba, azonban a Staroměstské náměsti (Óváros tér) előtt elfáradunk és beülünk a környéken egy „hot apple”-re (Panka teázik). Még nem sikerült egészen pontosan kideríteni, mik ezek a „hot gyümölcsitalok”, de melegek, gyümölcsösek és kissé fűszeresek. Jah, és elképesztően finomak. Hazafele megejtjük a nagybevásárlást a Billában. Azt hiszem, egy ideig nem kell kajára költenem…

Este visszamegyünk, immáron Emő társaságában a városba és beülünk kedvenc helyére a Hany Bany-ba, ahol megismerkedünk három cseh sráccal, akik bejárták Magyarországot, így van közös témánk. Sokáig beszélgetünk velünk, aztán hazavillamosozunk, és fáradtan, a másnapi izomlázról mit sem sejtve ágyba dőlünk.

Délben Pankával találkozunk a városban, megreggelizünk az egyetemen az U Platóna (avagy Platónnál) elnevezésű büfében, ahol mellesleg egész olcsón lehet ebédelni is. Cirkálás a városban, aztán nekem órára kell mennem. Óra után ebéd és a cirkálás folytatása. Felpattanunk a 17-es villamosra, ami a város keleti oldalán, a folyóparton megy végig. A villamos csak úgy száguld velünk, miután kiérünk a belvárosból. Hihetetlen, de bedőlt a kanyarban. Még sohasem utaztam olyan villamoson, ami bedől a kanyarban, de kívülről sem láttam még hasonlót. Azt sem tudtam, hogy ez lehetséges. Most láthattuk és tapasztalhattuk is.

Nekem este megint órára kell mennem, de utána találkozunk Panka barátaival, Jiřivel és Petrrel, és elmegyünk vacsizni. Rég volt ennyi kaja a tányéromon, pedig néha eszünk étteremben is. A három hatalmas húsból csak egy felet hagytam meg és egy kis krumplit, de azt hittem menten végem, annyira sokat ettünk. Jól fogok aludni. A srácok is nagyon jó fejek, és Petrrel kénytelen vagyok még csehül is kommunikálni, bár ő nagyon gyorsan beszél, így még edződnöm kell hozzá. Még akkor is tele vagyok, amikor visszaérek a Hvězdába.

Kedden megejtjük a szuvenír vásárlást és felrakom drága, egyetlen nővéremet a buszra. Míg ő utazik, én suliba megyek, este pedig megejtjük Emővel az első country táncóránkat. Erről még muszáj beszámolnom. Azt hittük tötyilötyi lesz a dolog, pedig fárasztó egy kicsit. Vicces volt és remek mozgás. Eleinte Emővel alkotunk egy párt, de aztán cserélünk egy fiú párral, hogy vegyesen legyünk. Aztán jön még egy lány (megjegyzem 20 perc késéssel), és én páratlanul maradok. Valamit gyorsan közöl velem a tanárnő, amiből csak keveset értek, így megjegyzem neki, hogy magyar vagyok és közölje kicsit lassabban, mert így nem értem. Közli lassabban, én meg arra gondolok, most mindenki hülyének néz, mert most sem értem. Sebaj, kiderül, hogy senki sem érti. Később érkezik még egy srác, megint párosan vagyunk. Úgy érzem, hangosabban kellett volna közölnöm a tényt, hogy magyar vagyok, és kicsit beszélek csehül, mert a párom folyton vicces megjegyzéseket fűz a tánchoz, én meg „aha, tak, jo” (aha, szóval, jó). Óra végén érkezik még valaki, így megint páratlanul vagyunk, ezért olyan táncot tanulunk, ahol egy srác mindig egyedül áll középen és a koreográfiában van egy rész, ahol azon kell versenyezniük, hogy legyen párjuk és ne maradjanak egyedül. Vicces. Nagyon. Melyik lány ne élvezné, hogy egyszerre többen szeretnék táncba vinni.

Ma reggel elgondolkodtam. Milyen nagyszerű is egy olyan városban élni, ahol egy pénzérméért két korsó sört is kaphatsz (egyes helyeken még a borravaló is benne van), míg otthon egy pénzérméért eggyel sem gyarapodhatsz (kivétel a bolháshoz hasonló puttó helyek, ahova ugyebár budai úrilány be nem teszi a lábát). Szeretek itt lenni.

Szóval tényleg csak tömören. Ebéd a finn csoporttársnőmmel. Angolul beszélünk de elég idegesítő, hogy az egyszerűbb kifejezések csehül jutnak eszembe. Azért a rendelést kizárólag csehül adjuk le.

Meglepő módon pénz áll a házhoz (nem mondom jól jön) és a feladó (ami még meglepőbb) a drága Eötvös Loránd Tudományegyetem. Kedves, hogy ilyen távolról is gondoskodik rólam. Nem akarok panaszkodni, hogy miért csak ennyit, mert az előző félévi átlagom láttán nem számítottan ösztöndíjra. Ez volt a jó hír. A rossz, ami sokkal rosszab, mint amennyire a jó jó volt, hogy a bankom nem intézte el, hogy a devizaszámlám ténylegesen is a bankkártyámhoz legyen rendelve, így az nem elérhető, ráadásul csak és kizárólag otthon intézhetem el személyesen, mivel a telefonbankingnál csak a lekérdezést engedélyeztem, gondolván, a banki is elintézi, amit igényeltem. Innen igazából nincs mit tenni, majd kiokoskodom valamit, de a lényeg, ami a lényeg, hogy, feleslegsen csináltattam devizát (eltekintve attól, hogy felment a dollár ára, és így nyerek vele picit), mivel használni nem tudom és mire hazamegyek, valószínűleg inkább megszüntetem, minthogy csupán egy hónapig élvezhessem előnyeit (amiket most nem látok...).

Csók a családnak, szólok, ha üres a tárcám! :D

Péntek reggel megérkezik Charles (Emő barátja), így kissé szűkösen (legalábbis mi Eszterrel meg Zsolttal), de elférünk. Mászkálás a városban (pl.: Pivní Galerie (azaz „sör galéria” – gondolom meg vagytok lepődve), fincsi ebéd a „Stone” étteremben (tavasszal Vicáékkal is itt ettünk). Estefelé sör Emőékkel a Pivovar U Bulovky-ban (PUB J).

Szombaton irány ismét a város, de hihetetlenül hideg van és havazik. Sokat. Először irány az ultramodern villamosvonal, ami völgyeket hidal át a város nyugati részén. Nem semmi, elég futurisztikus élmény, de gyönyörű.

Villamosozás után irány a Zlý časy nevű söröző  (ami kb. annyit tesz, „sötét idők”).  Hm, csak 5-kor nyit, így addig is meglátogatjuk a Privní Pivní Tramvaj nevű helyet (azaz „első sörvillamos”), de ez meg 2-kor nyit, most pedig még csak 13:38 van. Remek. Vissza a belváros felé, mert ebben a hidegben nem lehet ennyit várni. Megkeressük az U Slovenské Lípy nevű helyet és kitaláljátok? Zárva. Pedig a kiírás szerint 11 óta nyitva kellene lenni. Vissza három átszállással a Privní Pivní Tramvajba, ahol kaja nincs, de életünk legdrágább csomag mandulája mellett finom söröket kortyolgatunk. Aztán tovább megyünk az oly áhított Zlý časy-ba, ami végre ki is nyitott. 16 féle különleges csapolt sör és megannyi üveges. Zsoltnak ez a mennyország és én is elégedetten melengetem a talpam, miután megkapom a pácolt hermelinem. Az első utopenec-élményem is megvolt (azaz „vizihulla”), ami igazából ecetes-hagymás krinolin. Nem volt egetrengető, de lecsúszik.

Este fáradtan és vacogva érünk haza. Én egy kicsit meg is fáztam. Már reggel tüsszögtem, úgyhogy taknyos éjszakára számíthatok.

Kicsit fáj az arcom és rémesen aludtam. Ma nem tervezünk kimenni a hidegbe. Ebéd a kolikocsmában (ami inkább étterem), majd Zsolttal irány a Pivovarský Klub egy utolsó sörre (amit én most inkább kihagyok). Felteszem Zsoltot a buszra. Hihetetlen. Hétágra süt a nap, neki meg most kell hazamennie…