Péntek reggel megérkezik Charles (Emő barátja), így kissé szűkösen (legalábbis mi Eszterrel meg Zsolttal), de elférünk. Mászkálás a városban (pl.: Pivní Galerie (azaz „sör galéria” – gondolom meg vagytok lepődve), fincsi ebéd a „Stone” étteremben…

Címkék: pivovar u bulovky privní pivní tramvaj pivní galerie pivovarský klub zlý časy

Szenvedek az office-cal, mivel csak próbaverzióm van, ami 60 napig jó, de 25 megnyitás után, nem lehet szerkeszteni csak olvasni, így folyton újra kell telepítenem. De rajta vagyok a megoldáson, bár asszem Zsolt következő látogatásáig (esetleg a nővérem érkezéséig) nem lesz…

Szerdán két csehóra egymás után. Ez a tanárnő is nagyon jó fej, remek az óra, egy finn lány mellett ülök. Páran egyből meg is jegyzik, hogy milyen jó, hogy értjük egymás nyelvét, mire mi megadóan bólogatunk, majd megbeszéljük, hogy egy árva szót sem értünk a másik…

A keddi napom nem ígérkezik túl szerencsésnek, mivel három órám lesz, de mindig közel két órás lukam lesz köztük. Az első órámat meg sem találom, illetve elvileg megtalálom, de nincs ott senki és semmi, pedig előtte megkérdezem az egyetemen, hogy hol lesz és még le is írják…

2010. március 1. avagy škola

 2010.03.01. 21:13

Első nap a suliban. Az első órám azonban csak 17:30-től lesz. Terveink szerint legkésőbb 9-kor elindulunk a városba, hogy fél 11-ig sikerüljön megtalálni a menzán azt a helyet, ahol aktiváltathatjuk a diákunkat és feltölthetjük pénzzel, hogy végre használni is tudjuk. Kelés…

Elérhetőség

 2010.03.01. 15:57

A cseh számom azoknak, akik nem veszik a fáradtságot a skype telepítésére, vagy azoknak, akik egy-egy emeltdíjas hívással/smssel szeretnék kifejezni, mennyire hiányzom nekik (így nekem nem kell fizetnem): 00420773583223 Annak, aki meggondolná magát a skypepal kapcsolatban, a…

süti beállítások módosítása