Pénteken fél délben találka egy otthoni csoporttárssal és barátaival, majd irány az autóbusz állomás, ahol összeszedem anyut és barátnőjét. Nem viccelek, anyum egy hatalmas táska élelemmel felszerelve érkezik: szalonna, füstölt afrikai harcsa, kolbász, magyar édességek, zöldség, gyümölcs…stb. Elképesztő. A szülők mindig azt gondolják, a gyerek biztos éhezik a táborban. De akkor meg miért küldik el őket? Remélem egyszer a saját bőrömön tapasztalva én is megtudom.

Péntek este még elugrunk Žižkovba a finn lányokkal és még pár csoporttárssal sörözni (Emő és Eszter csoportjából), majd még táncolni is átugrunk egy szomszédos helyre. Nem kell aggódni, nem mászkálunk éjjel egyedül a városban. Az ukrán fiú és az éjszakai villamos hazáig kísérnek minket.

Anyuékat igyekszem olyan helyekre kalauzolni, amerre még nem jártak. Persze azért érintünk egy-két helyet az óvárosban is (de, csak mert lehetetlen kikerülni őket). Finomakat eszünk és, ha esik, kávézunk, ha süt a nap, talpalunk a városban és mesélek sokat, őket meg pletyiznek sokat. Vásárolgatunk is, mert az anyuékkal elkerülhetetlen. Hát, nem bánom. Legyen. Meg lehet győzni engem is, főleg ha lesz számomra is vásárfia. Azt hiszem, azért elég kiadósra sikerült ez a másfél nap, és egész sok mindent sikerült megmutatnom az itteni életemből. Merthogy szeretek itt lenni. Nagyon.

Vasárnap megint összefutok a már fent említett csoporttárssal és a hozzá tartozó bandával egy búcsú sörre. Most már kéne egy pihentető nap is, de holnap suli, szóval ezzel még várnom kell…