A busz elindul. Végre! Tesz még egy búcsúkört az ismerős helyeken. Kikanyarodunk a Népligetből a Nagyvárad tér felé, majd végig a Mester utcán, ahol heti kétszer loholtam végig, amikor tanítani mentem. Aztán fel a Petőfi-hídra: jobb oldalon a Szabadság-híd, amin iskolába menet villamosozom végig, bal oldalon a Lágymányosi kampusz. Zsolt talán már be is ért. Majd elhajtunk az Allee előtt, végül pedig átsuhanunk a Kosztolányin. Fogadni mernék, hogy előbb értem ide, mint Rita, akitől a Népligetben könnyes búcsút vettem. Irány az autópálya a Sasadi felé, a Decathlon mellett eszembe jut, milyen jó lesz felavatni a mászócipőm. Végre elindultam!
Begurulunk Prágába, megszerzem a csomagom, majd irány a metró. Veszek jegyet is, majd mire már kezeltem, rájövök, hogy nem is tudom merre kell mennem. Megnézem, majd felhívom Emőt, hogy találkozzunk a kollégiumnál, de nem tudok telefonálni, nem engedi a szolgáltató. Írok neki sms-t, azt meg is kapja. Amíg nem válaszol, én elindulok (nem túl) magabiztosan a vélt irányba. Mire felhurcolom a bőröndömet és megtalálom a villamost, ami kelhet, találkozom Ondřejjel, aki segít cipekedni és másik utat javasol. Már a helyes irányba tartok, amikor látom, hogy Emő hívott. Visszahívom, végre tudok telefonálni, mivel átváltott a szolgáltató. Megbeszéljük, hogy találkozzunk a Vencel téren, mert a harmadik leányzó családjával mennek sörözni. Nagy nehezen odatalálok és egy kis segítséggel a csomagom is felcipelem. Onnantól már kocsiban utazik a cuccom (így is hólyagosra törte a kezem). Vacsi meg fincsi sör az U Flekůban (laikusok tájékoztatása végett, itt iszogat Švejk is Hášek híres regényében), ahol cseh zenészek játszanak, majd kocsival hazadobnak minket meg a csomagokat és elfoglaljuk szállást. Mára ennyi. Holnap felfedezzük az egyetemet.
