Szenvedek az office-cal, mivel csak próbaverzióm van, ami 60 napig jó, de 25 megnyitás után, nem lehet szerkeszteni csak olvasni, így folyton újra kell telepítenem. De rajta vagyok a megoldáson, bár asszem Zsolt következő látogatásáig (esetleg a nővérem érkezéséig) nem lesz elintézve, mert otthonról kellenének hozzá dolgok és ő ma este érkezik. Legalábbis ajánlom neki.

Csütörtök délután Emővel elmegyünk bérletet venni a srácoknak. Ez nem akármilyen bérlet, nem személyhez kötött, így több látogatónk is használhatja. Elsősorban persze a kedves. Prágában azonban nem lehet akárhol bérletet venni. Minden metróállomáson ki van téve, hogy mi a bérlet/jegy kínálat és mennyiért, de venni csak a megadott bérletpénztárakban lehet. Ezt már tudtuk is, így egyből a Vencel teret célozzuk be. Odaérünk, de még 20 percig zárva van, mert épp akármilyen szünetet tartanak. Addig elmegyünk a könyvpalotába cseh könyvet venni (meglepő módon itt nem a Hée Veronika féle magyar-cseh nyelvkönyvből oktatnak). Vásárlás után vissza a jegypénztárhoz (először rossz aluljáróba megyünk le). Itt nem lehet ilyen bérletet kapni, mert ez nagyon speckó. Irány a Pavlova metróállomás. Aham, már majdnem jó, de nem a pénztárban, hanem valami közeli irodában kell megvenni. Elkezdjük keresni, de már elegünk van, mert sötétedik, és farkasordító hideg van. Szóval vissza a pénztárhoz: hol is ez a hely? Kapunk egy cetlit, amin pontosan le van írva merre kell menni (nem tudom elsőre, miért nem adott ilyet a kedves pénztáros hölgy). Megvan az utca. 27. Nekünk 5-ös házszám kell, ami szerencsére (bár érthetetlen módón) a 27 után követezik közvetlenül. Először rossz ajtón megyünk be, majd rossz pénztárhoz, de végül el van intézve a dolog.

Este kimegyek Zsoltért és simán elszállásoljuk a koliban.

Szerdán két csehóra egymás után. Ez a tanárnő is nagyon jó fej, remek az óra, egy finn lány mellett ülök. Páran egyből meg is jegyzik, hogy milyen jó, hogy értjük egymás nyelvét, mire mi megadóan bólogatunk, majd megbeszéljük, hogy egy árva szót sem értünk a másik nyelvéből. Ezek a tanárok még Marcelánál is türelmesebbek, pedig teljesen más nációból, teljesen más tudással érkező diákokat oktatnak és ez a nő egyből megjegyezi a nevünket is. Mindent fél perc alatt megmagyaráznak (bár kicsit többet használják itt az angolt), a nyelvtant is remekül oktatják, és főleg azokra a dolgokra tanítanak meg bennünket, amiket használni is lehet. Addig nem megy tovább a nő, amíg nem értette meg egytől- egyig mindenki, hogy miről van szó. És nem is zavaró, mert gyorsan megmagyarázza a dolgokat és sokat beszéltet. Óra után az egyetemen az ázsiai csoporttársammal csevegek csehül. Szürreális.

Suli után találkozunk Emővel és felmegyünk a dómhoz a Národní Galerie–be (Nemzeti Galéria) az egyik tanárnőm ajánlására, mivel minden hónap első szerdáján 15:00-tól 20:00-ig ingyenes. Technikai okok miatt zárva… Nem baj, készítek pár „szép panoráma előtt Emő ugrál” fényképet (talán valamelyik képen sikerül is elkapni a pillanatot, mivel a sötétedés miatt még tovább exponál a gép és annyi látszik, hogy Emő guggol egy lépcsősor aljában).

Este megnézzük a jégkorszak 2. második felét, amit múlthét hétfőn kezdtünk kell. Éjfélig tracsolunk majd jó fáradtan ágyba bújunk. Dobrou noc! (Jó éjszakát!)

A keddi napom nem ígérkezik túl szerencsésnek, mivel három órám lesz, de mindig közel két órás lukam lesz köztük. Az első órámat meg sem találom, illetve elvileg megtalálom, de nincs ott senki és semmi, pedig előtte megkérdezem az egyetemen, hogy hol lesz és még le is írják nekem. Valószínűleg rosszul, mivel később kiderül, a többiek voltak az órán, ugyanabban az épületben (ez az óra nem az egyetemen van megtartva), de egy teljesen más teremben. Hazamegyek, majd vissza a suliba a Wittgeinstein on Scepticism órámra, amin Wittgeinstein Tractatusáról tanulunk. Nem rossz óra, de menet közben kiderült, hogy szeminárium és az atomi mondatokkal kapcsolatos gondolataimat (amik egyébként nem léteznek) nem igazán tudom angol szavak formájába önteni… Meglátjuk. Két órám között elugrom fényképezni a városba, melynek eredményét majd a szlawirtus.blog.hu –n olvashatjátok . Délután még egy cseh óra, teljesen jó, a hétfői tanárnő tartja, és ezen csak öten vagyunk. Este irány a kolikocsma, hogy megosszuk egymással a mai élményeinket. Itt ismerkedünk meg egy egyiptomi sráccal, akivel természetesen csehül csevegünk (ha a hebegés-habogás csevejnek nevezhető). Végül elmeséli, hogy náluk otthon egy év után foghatják meg az áhított leányzó kezét, de a negyedik évben már a homlokához is hozzáérhetnek, majd az ötödik évben találkoznak az apukával, aki felteszi a nagy kérdést, hogy van-e pénze. Ha nincs, mehet haza. Persze ezt rajtunk simán bemutatta, mintha természetes volna. Miután rátért az őt igazán érdeklő kérdésre, hogy Európában valóban lehet-e szexelni, Emő elmagyarázta neki, hogy csak akkor, ha szerelmes vagy (Máš lásku) és ha van partnered. Ezek után, nem túl angolosan, távozunk. Vajon miért tanul egy egyiptomi csehül???

Első nap a suliban. Az első órám azonban csak 17:30-től lesz. Terveink szerint legkésőbb 9-kor elindulunk a városba, hogy fél 11-ig sikerüljön megtalálni a menzán azt a helyet, ahol aktiváltathatjuk a diákunkat és feltölthetjük pénzzel, hogy végre használni is tudjuk. Kelés 7-kor, hogy tuti elkészüljünk, indulás fél 10 körül, mert mi szeretjük kihívni a sorsot magunk ellen és igazán tudunk élni. Szóval kb. 10 perccel a napi határidő előtt oda is érünk. Mint kiderül, a kártyánk már aktiválva van, de legalább feltölthetjük cashsel. Elintézve. Az ebédhez korán van, így irány a Národní třída, mert Eszti telója meghalt, miután fel akarta tölteni és simkártyát is kéne vennünk. Persze elsőre elsétálunk a vodafone előtt és csak a folyóba ütközve tűnik fel, hogy vége az útnak, valahol nem figyeltünk. Valószínűleg az az izgi parókaüzlet vonta el a figyelmünket. A lényeg, megvannak a simkártyák, Eszti telefonját pedig beadjuk egy közeli szervízbe, két óra múlva kész is lesz, 300 korona fejében. Nem mondom, elég gyors, bár szerintem gyakori probléma. Tehát, jól figyelj: Ne, ismétlem, ne próbáld külföldön feltölteni a mobilodat bankautomatából!!!

Irány az egyetem, mert az óráinkat még nem tudtuk felfenni. Nem részletezném, csak annyit, hogy valószínűleg a csajszi agyára mentünk, főleg Emő, amikor huszadjára is feltette az ujját, hogy „and one more question”. Ez is elintézve. Felavatjuk a diákunkat a jogi kar menzáján. A konyhásnéni undok, nem ismerjük a rendszert és a kaja is szörnyű, pedig én igazán nem vagyok túl válogatós. Jah, és a vegetáriánus kaja szalonnadarabokat rejteget az ártatlan, éhes diákok számára. Emő ideges (mivel vegetáriánus), Eszti szarul van, én meg szörnyülködöm. Menjünk, ez a hely leradírozódott a gasztrotérképünről. Kifele menet egy vitrinben megtaláljuk a kínálatot. Ezt nem hagyhattuk ki, íme az eredmény.

Azt hiszem Emő reklámkampánya sikeres a joghallgató srácok között, akik, miközben mi fényképezgetünk, arra várnak, hogy 1. kiderüljön, mit csinálunk, 2. választhassanak a kínálatból. A KAJA kínálatból (már ha meri bárki is annak nevezni). Séta a Molda/Vltava partján, megnézzünk egy kommunista emlékművet, és egy várfalat, ami régóta izgatja a fantáziámat, hogy hogy a manóba került oda. Emőke útikönyvéből kiderítettük, hogy az igen leleményes IV. Károly cseh király, azért építette a hihetetlenül meredek falat, ami a hegygerincen is végigfut, hogy a szegényeknek legyen munkájuk (vele), amiből pénzük lesz, majd kenyerünk… Ezek után még beugrunk Eszti telefonjáért, majd irány haza. 3-ra a koliban vagyunk, majd uzsi után fél 5 körül visszaindulunk a városba.

Az első órám (práce s textem, avagy szövegértés), egyszerűen remek, a tanárnő hihetetlen arc. Mikor azt látja, hogy nem vagyunk túl lelkesek a szöveg olvasása és kibelezése során, kiszalad és hoz egy másikat, mert – elmondása szerint – csak boldogan lehet hatékonyan tanulni. Alig várom a többi órát is, főleg azokat, amelyek vele lesznek. Most aztán még lelkesebb vagyok!

A cseh számom azoknak, akik nem veszik a fáradtságot a skype telepítésére, vagy azoknak, akik egy-egy emeltdíjas hívással/smssel szeretnék kifejezni, mennyire hiányzom nekik (így nekem nem kell fizetnem): 00420773583223 Annak, aki meggondolná magát a skypepal kapcsolatban, a felhasználóneven juzlicsek. Moc pus z Prahy!

Ma megyünk és megnézzük a tegnapi tesztjeink eredményét. Már egész jól tudjuk a járást a főépületbe, így hamar meg is találjuk a kiírást. Páran állnak a tábla körül, mi is melléjük/eléjük/ahova tudunk, befurakszunk (mint az amerikai filmekben, amikor kifüggesztik, hogy kik, milyen szerepet játszhatnak majd az iskolai darabban). A lányok nem repesnek az örömtől, de én egész elégedett vagyok. Nyolc csoport van. Bár kerülhettem volna jobba is, de a két felsőbb éves lány közül az egyik eggyel, a másik kettővel került jobb csoportba, ami számomra kielégítő, hiszen ők legalább egy évvel régebb óta nyomatják. Szóval dicsekedjetek csak velem lektorkanak.

Ez nem egy aktív nap. Egy körül indulunk el a koliból, hogy megírjuk a cseh felmérőt, ami alapján beraknak minket valamelyik csoportba. Annyira nem nehéz, de könnyű sem, és nagyon kevés rá az idő. Persze, aki keni-vágja a csehet, annak biztos elég. Visszaszámlálás nincs, mi pedig megfeledkeztünk arról az aprócska tényezőről, hogy csupán egy óránk van a megírására. Egyszer csak szólnak, hogy „deset minut” (azaz 10 perc), én meg csak bambulok a lapomra pár másodpercig, hogy mi van??? Előttem jó pár feladat, amibe még bele se néztem. Bár nem tűnnek annyira nehéznek, a nagy kapkodásban nem csodálkoznék, ha a legegyszerűbb feladatot is rosszul oldanám meg. Az eredmény végül is nem oszt, nem szoroz. A lényeg, hogy jövő héttől már járhatunk cseh órákra. Jó lenne pár cseh ismerősre is szert tenni végre, de az biztos, hogy nem ezen a kurzuson fog megtörténni…

Az internet egyszerűen varázslatos. Hihetetlenül megnyugtató a gondolat, hogy bárkivel felvehetem a kapcsolatot, anélkül, hogy vagyonokat kelljen rá költenem. Nem mintha sajnálnám a pénzt a barátaimra vagy a családra költeni… Nem sajnálom, mert nincs is nagyon mit. Nem kell megijedni, elég jól ellébecolok a pénzemből, bár a szállás nem túl olcsó (drágább, mint ahogy gondoltuk), de megvan mindenünk. Azért ma átfutott rajtam az ijedtség, amikor nem tudtam pénzt kivenni a bankkártyámról, de kiderült, hogy csak szeleburdi voltam… nem először az életben. A mai napunk nem volt túl eredményes, bár sikerült elintézni pár dolgot és mégis megint hullafáradtak vagyunk. Este azért levonszoltuk magunkat egy sörre a koli italozójába. Eszem meleget, ma például kuszkuszt. Fura mi? Szerintem is.

Képek itt!

Az emberek otthon azt gondolják, Magyarországon olyan nehéz bármit is elintézni, mert hát a bürokrácia… Gyertek Prágába, és higgyétek, el megbecsülitek majd az otthoni hivatalokat és hivatalnokokat. Az egyetemen, az információs központban, majd a koliban is sikerült elintéznünk a papírmunkát. 10-kor indultunk a belvárosból és 3-fél 4 fele „már” végeztünk is. Megjegyzem, a kolis ügyintéző nénik persze nem beszéltek angolul (miért is kéne egy külföldi diákoktól hemzsegő koliban beszélniük bármely nyelvet az anyanyelvükön kívül). Persze mi beszélünk csehül. Kicsit. De mi lesz bárkivel, aki nem cseh szakos??? És, hogy mikor lesz netem? Majd holnap, majd holnap…

A busz elindul. Végre! Tesz még egy búcsúkört az ismerős helyeken. Kikanyarodunk a Népligetből a Nagyvárad tér felé, majd végig a Mester utcán, ahol heti kétszer loholtam végig, amikor tanítani mentem. Aztán fel a Petőfi-hídra: jobb oldalon a Szabadság-híd, amin iskolába menet villamosozom végig, bal oldalon a Lágymányosi kampusz. Zsolt talán már be is ért. Majd elhajtunk az Allee előtt, végül pedig átsuhanunk a Kosztolányin. Fogadni mernék, hogy előbb értem ide, mint Rita, akitől a Népligetben könnyes búcsút vettem. Irány az autópálya a Sasadi felé, a Decathlon mellett eszembe jut, milyen jó lesz felavatni a mászócipőm. Végre elindultam!